A saját jövőnk a tét
Június 5-én ünnepeljük a környezetvédelmi világnapot, aminek célja mi más is lehetne, minthogy felhívja a figyelmet a környezetszennyezés következményeire. Gondoltad volna például, hogy minden harmadik másodpercben egy futballpályányi területet irtanak ki az őserdőkből, évente pedig egy Görögország nagyságú területet vágnak ki?
Vagy azt, hogy napjainkra a korallzátonyaink több mint a fele már elpusztult, és ha nem változtatunk, 2050-re a 90 százalékuk el fog tűnni? Fontos, hogy megértsük, a környezetszennyezés a mi életünkre is hatással van, hogy mi és a természet teljesen egymásra vagyunk utalva, hogy a saját jövőnket is veszélyeztetjük azzal, ha nem változtatunk. A helyzet komoly. Hogy érzékletes példát említsünk, azt is tudjuk már, ha csak valami váratlan nem történik, hogy a 102 ezer lakosú Kiribati lesz az első ország, ami eltűnik a földről. Kiribati végét a tengerszint emelkedése hozza majd el.
Ez már a jelenünk
Az első környezetvédelmi világnapnak az 1972-es stockholmi Ember és bioszféra címet viselő világkonferencia első napját kiáltották ki. Azóta világszerte szervezetnek június ötödikén környezetvédelmi akciókat és figyelemfelhívó programokat. Minden világnapnak megvan az adott témája, az idei témája az ökoszisztéma helyreállítása, aminek sokféleképpen neki lehet kezdeni. Lehet szó faültetésről, a kertek újjáélesztéséről a városok kizöldítéséről, a folyók és tó-, tenger- és óceánpartok tisztításáról. A szervezők nagyon bíznak abban, hogy beérett már az a nemzedék, amelyik vége megteremtheti a békét az ember és a természet között, a generáció, amelyik végre megérti, hogy a természet sebezhetősége a mi sebezhetőségünket is jelenti, hogy a közelmúlt természeti csapásai, az erdő- és bozóttüzek, az árvizek, a világjárvány mind-mind összefüggésbe hozható az emberiség természetrombolásával.
A népesség gyors növekedése és az aszályok elszaporodása miatt egyre többen egyre nehezebben jutnak élelemhez. A klímaváltozás népvándorláshoz vezet, a népvándorlás pedig háborúkhoz. Egy londoni konfliktuskezelő csoport, az International Alert szerint a klímaváltozás a közeljövőben 46 országban, 2,7 milliárd embert érintve idézhet elő súlyos konfliktusokat, 56 országban pedig súlyos politikai törékenységhez vezethet. Hogy mennyire nincs vesztegetni való idő, hogy mennyire ebben élünk már, azt jól mutatja, hogy 2019-ben például csak Szomáliában százezer embernek kellett a szárazság miatt elhagynia az otthonát. Egy 2018-as kormányzati előrejelzés szerint pedig nem elképzelhetetlen, hogy 2030-ra például az indiaiak 40 százaléka nem jut rendes ivóvízhez. Az ENSZ Egyetem becslése azt sem tartja kizártnak, hogy 2050-re egymilliárd embernek kell elhagynia az otthonát a klímaváltozás miatt. A Világbank legalább 143 millió emberrel számol.
Kint is bent is mérgek
A globális felmelegedés egyik legnagyobb okozója a műanyagipar. A természetbe kerülő szemét legnagyobb része pedig a műanyag, aminek néhány évtized alatt olyannyira a függőivé váltunk, hogy beszennyezte a bolygó minden pontját az Everesttől a Marianna-árokig. Csak 2015-ben 8300 millió tonna műanyagot termeltünk, aminek a harmada a természetben végezte. Ha így folytatjuk, 2050-re több szemét lesz az óceánjainkban, mint hal. A leggyakoribb műanyaghulladék egyébként a cigicsikkekben található műanyagrostok, ezt követik a palackok, a kupakok, az ételek csomagolásai, a zacskók, a kávés és egyéb poharak műanyag fedői, aztán jönnek a szívószálak és kavarópálcikák, amiknek a betiltásáról szerencsére már döntöttek. A közhiedelemmel ellentétben ráadásul a műanyag csak rendkívül rosszul újrahasznosítható. Az Ellen MacArthur alapítvány kutatása szerint csak az újrahasznosított műanyag 2 százaléka kerül vissza az eredeti funkciójába, 8 százalék valamilyen alacsonyabb minőségű termékben végzi, a többi pedig vagy a szemétlerakóba kerül, vagy elégetik, vagy kiszivárog a környezetbe.
A műanyag ráadásul a napfény, a meleg, a víz hatására mikróműanyag bomlik, ezek a műanyagrostok pedig már megtalálhatóak a sóban, a borsban, amivel nap mint nap fűszerezünk, abban a mézben, amivel a reggelinket kenjük, abban a sörben, amivel munka után frissítjük magunkat és minden feldolgozott élelmiszerben.
A PET-palackozott ásványvizek 93 százaléka szennyezett, és minden liter vízzel átlagosan 325 mikróműanyag-részecskét fogyasztunk el, évente pedig 70 ezer részecskét viszünk be a szervezetünkbe, aminek máris megvannak a hatásai.
Kis lépés, nagy változások
Ne essünk pánikba. Ugyan komoly változtatásokra van szükségünk, azonban mindezeket kezdhetjük kicsiben, apró lépésekkel is. Húzzuk ki például a használaton kívüli tárgyainkat a konnektorból, mert a készenléti állapotban hagyott tévénk is fogyaszt energiát. Figyeljünk arra, hogy fogmosáskor ne folyassuk a csapot, fürdésről váltsunk inkább zuhanyzásra, hogy vizet spóroljunk, bevásárláshoz vigyünk magunkkal szatyrot, hogy ne szoruljunk a bolti műanyag- vagy papírzacskókra. Kezdjük el szelektíven gyűjteni a szemetet, ha tehetjük, sétáljunk, tekerjünk vagy használjuk a tömegközlekedést az autónk helyet. Már az is egy kisebb lépés, ha szépen karbantartjuk az autónkat, hogy minél takarékosabban működjön. Az uniós országokban eladott új autókon az üzemanyag-hatékonyságukat és szén-dioxid-kibocsátásukat jelző címke is megtalálható. Segítsünk az új autó kiválasztásában azoknak a családtagjainknak vagy barátainknak, akik ezzel nincsenek tisztában.
Az egyik legjelentősebb lépés igényli azonban a legkevesebb energiát. Azzal is sokat tehetünk, ha egyszerűen csak megnézzük, milyen csomagolású termékeket veszünk le a polcról. Járjunk nyitott szemmel, váljunk tudatos vásárlókká, gondolkodjunk hosszútávon. Minden percben egymillió műanyagpalackot vásárolnak szerte a földön, 5 trillió egyszer használatos zacskót használunk fel évente. A műanyagtermékek felét eleve úgy tervezik meg, hogy csak egyszer használjuk őket, aztán kidobjuk. A PET-palackok kiváltására szerencsére máris van megoldás: ha például aludobozos termékeket veszünk. Hihetetlenül hangzik, de igaz, hogy a világon valaha legyártott és forgalomba hozott aludobozok anyagának kábé 75 százaléka a mai napig körforgásban maradt. Ez azt jelenti, hogy annak az aludoboznak az anyaga, amit talán nagyapánk tunkolt ki, valahol még mindig szolgál valakit. Még egyszer: ne essünk pánikba! Az ilyen, kisebb lépések is komoly változást hozhatnak.
Forrás: Szondy Réka / Well
