Hírek

Magyarországon elsőként az OTP Bank teszteli a környezetbarát bankkártyákat

Nagymértékben, 85,5 százalékban újrahasznosított műanyagból készült környezetbarát bankkártyát tett elérhetővé az OTP Bank ügyfelei számára teszt jelleggel – közölte a pénzintézet az MTI-vel.

A közleményben kiemelték: a kártyákat számlanyitáskor először a 14-24 éves ügyfelek próbálhatják ki a június 1-jétől szeptember 30-ig tartó próbaidőszak alatt, később azonban széles körben elérhetővé tennék.

A bank a kezdeményezéssel a környezeti terhelés és a hulladék mennyiségének csökkentéséhez szeretne hozzájárulni.

Az MNB adatai szerint idén az első negyedév végén a forgalomban lévő fizetési kártyák száma több mint 9,8 millió volt, ami közel 49 tonna műanyagot jelent, hiszen egy bankkártya hozzávetőlegesen 5 gramm műanyagot tartalmaz – hívták fel a figyelmet.

A közleményben arra is kitértek: nemzetközi színtéren már több országban elindult a fizetési eszközök „zöldítése”, Magyarországon elsőként az OTP Bank teszteli a környezetbarát bankkártyákat.