Hírek

Fogyasztói tudatosságra nevelő iskoláknak hirdet pályázatot az ITM

A tanév kezdetével újranyitja a gyakorlatban hasznosítható fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztését ösztönző pályázatát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az általános és középiskolák a következő nyári szünidőig bármikor benyújthatják jelentkezésüket a már hatodszor meghirdetett pályázatra. A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet az eddigi öt körben 93 oktatási intézmény érdemelte ki.

Az ITM azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a pályázat kiemelt célja a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatoknak fokozottan kiszolgáltatott fiatalok segítése a tudatos fogyasztóvá válásban. A kiírás ennek eszközeként elismeri a diákjaikat a fogyasztóvédelmi ismeretek elsajátításában érdemi intézkedésekkel, programokkal, szemléletformálással segítő iskolák erőfeszítéseit.

A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola cím odaítélésének feltétele, hogy a pályázó a felsorolt tíz szempont (például az internet és közösségi média biztonságos használatára nevelés, reklámelemzés) közül legalább háromnak már megfeleljen, további egynek pedig későbbi teljesítését vállalja.

Az elbírálásnál előnyben részesülnek a kitüntető címmel már rendelkező partnerrel együttműködő intézmények. A pályázati dokumentáció a fogyasztóvédelmi portálon érhető el – hívták fel a figyelmet.

Jelenleg 93 intézmény, 34 általános iskola és 59 középiskola viselheti a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet. A díjazottak között 20 szakképzési centrum 37 szakiskolája is szerepel – írták.

A települések közül Budapest jár az élen tizenkét intézménnyel, Debrecen és Győr héttel holtversenyben a második, Pécsen pedig öt iskola nevel fogyasztói tudatosságra – tették hozzá.

Az idei felhívás fontos újdonsága, hogy kiemelt területként jeleníti meg a hamis zöld állítások felismerésének támogatását. Egyre többen élik környezettudatosan az életüket, folyamatosan nő az újrahasznosított, csomagolásmentes, bio- vagy organikus termékek iránti kereslet. A vállalkozások számára tehát kifizetődő lehet, ha ilyen árukat kínálnak – közölte a tárca. Nem mindig teszik azonban ezt megalapozottan: egy uniós felmérésben a zöld állítások 42 százaléka túlzónak, hamisnak vagy megtévesztőnek bizonyult – jelezték.

Forrás: MTI